Megszűnt a pénzügyi bizottság, az elnököt lemondásra szólították fel, s a költségvetési elszámolások sem igazán helytállók. Mindez a Zala Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat hétfői ülésén derült ki.
A megyei kisebbségi önkormányzat Nagykanizsán tartotta összejövetelét. Az első napirendi pontban a Pénzügyi Bizottságba kellett volna két tagot választani, de nem tudtak. A lehetséges önkormányzati tagok egyike sem vállalta ugyanis a tisztséget, ezzel pedig megszűnt a Pénzügyi Bizottság. A tagok ezt követően a 2008. évi gazdálkodásáról és a pénzmaradvány megállapításáról hallgattak meg beszámolót, melyet első körben nem, aztán egy újabb szavazás keretében elfogadtak. Több képviselő kérdéseket intézett Bogdán István elnökhöz, több tételt is számon kérve. Váradi Istvánné így az útiköltség elszámolásra, a 4 fő foglalkoztatására, irodaköltségek elszámolására kérdezett rá, hiszen irodája sincs a megyei kisebbségi önkormányzatnak - mondta. Vajda László képviselő továbbá hiányolta az eredményeket, nem megfelelő a pénzfelhasználás és nem hatékony a munka – mondta, majd ismét immár nem először lemondásra szólította fel az elnököt. Bogdán István a feléje intézett kérdésekre nem tudott kielégítő választ adni, így a megyei kisebbségi önkormányzat úgy döntött, 8 napon belül ismét üléseznek.