Vajda László kisebbségi tanácsnok, Zala megyei cigány önkormányzati képviselő úgy látja: elkeserítő színjáték, ami a megyei CKÖ-ben zajlik, s a testület élén is csak formálisan történt változás. Csütörtöki sajtótájékoztatóján Vajda László elmondta: közel 5 hónap kihagyás után tudta megtartani ülését a megyei cigány kisebbségi önkormányzat november 23-án.
roma
Belháború a Zala Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzatnál
Zala, 2009, november 10 - 11:47Rövid időn belül másodszor maradt el csütörtökön a Zala Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat (ZMCKÖ) Garaboncra összehívott ülése. A 9 fős, elnökhelyettes és pénzügyi bizottság nélkül működő grémium idén csak két alkalommal tudott ülésezni, ám az érdemi munka helyett javarészt vádaskodás és személyeskedés kötötte le az erőket. A kialakult viszály régóta az elnök, Bogdán István eltávolításának kérdésében csúcsosodik ki, aki a testület egyes tagjai szerint alkalmatlan feladata ellátására - ám leváltása csak a ZMCKÖ feloszlatásával lehetséges.
Romatelep-felszámolási program Zala megyében
Zala, 2009, szeptember 3 - 11:05Egy megrongálódott galamboki ház, valamint a Zalaszentjakabon induló telepfelszámolás vélt visszásságai miatt panaszkodnak helyi önkormányzati és kisebbségi önkormányzati képviselők, akik a szerdán az MTI birtokába került levél szerint a miniszterelnökhöz fordultak a szerintük értelmetlen cigánytelep-felszámolási program miatt.
Megszüntetnék a kisebbségi névjegyzéket
Zala, 2009, augusztus 14 - 16:21A kisebbségekre vonatkozó választási jogszabályok módosítását és a választási névjegyzékbe vétel megszüntetését szorgalmazzák kisebbségi vezetők - közölte Vajda László, a Zala Megyei Közgyűlés Kisebbségi és Nemzetiségi Bizottságának elnöke pénteken Zalaegerszegen.
Problémák a Zala megyei CKÖ-nél
Zala, 2009, július 1 - 13:05Megszűnt a pénzügyi bizottság, az elnököt lemondásra szólították fel, s a költségvetési elszámolások sem igazán helytállók. Mindez a Zala Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat hétfői ülésén derült ki.
Létezik-e még a Zala Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat?
Zala, 2009, június 23 - 09:36Ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót pénteken a Megyeházán Vajda László ZMCKÖ-képviselő. Vajda László elmondta: Bogdán István, akit 2007. márciusában választottak meg, egy működésképtelen, érdemi munkát fel nem mutató és csak papíron létező önkormányzat elnöke.
Rendőr-roma összefogás Zalában
Zala, 2009, március 11 - 15:49A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kezdeményezésükre soron kívüli megbeszélésre fogadta Nagy Józsefet, Zala megyei önkormányzati képviselőt, az Országos Cigány Önkormányzat általános elnökhelyettesét, a Dunántúli Roma Vezetők Szövetségének elnökét; Bogdán Istvánt, a Zala Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökét; Kövesi Csabát, a Zalalövői Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettesét és Bogdán Jánost, a Dunántúli Roma Vezetők Szövetségének tanácsadóját.
Lemondásra szólították fel a megyei CKÖ elnökét
Zala, 2008, november 27 - 10:18Parázs hangulatban zajlott a Zala Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat (ZMCKÖ) szerda esti ülése, melynek során Vajda László, a Zala Megyei Közgyűlés kisebbségi tanácsnoka lemondásra szólította fel a megyei CKÖ elnökét, Bogdán Istvánt.
Lakhatást és képzést adnának a romáknak
Zala, 2008, november 9 - 09:19Zalamerenye, Zalaszentjakab - Felszámolt telepek, képzett, saját otthonukat építgető romák. Ezek egyelőre csak tervek, de a Hálózat az Integrációért Alapítvány már tett is azért, hogy valóság lehessen az álomból.